oktat





Általános ismertető

Az Mission Critical Linux kft.  már évek óta rendez Linuxos tanfolyamokat.
Most, hogy Macintosh gépek forgalmazását is – mint hivatalos viszonteladó – megkezdte, így a tanfolyamok sorába felvette a Mac OS X operációs rendszer felhasználói és adminisztrátori képzést is.
A tanfolyamok 1-5 naposak, napközben 9-15-ig kerülnek megtartásra, kiscsoportos formában (6-10 fő). A tanfolyam elméleti és gyakorlati részekből áll, az elméleti előadáson elhangzottak a gyakorlatban kipróbálhatók. Ezen kívül tekintettel arra, hogy a Macintosh felhasználók egy része csak otthon használja a gépét, azaz munkaidőben nem tudna a tanfolyamon részt venni, ezért  a főként kezdők számára indítottakat délután 17 órai kezdettel tartjuk. Lehetőség van arra is, hogy a tanfolyamon résztvevők a saját gépüket (Mac mini, iBook, PowerBook) használják.
A tanfolyam ára tartalmaz egy CD összeállítást, amelyen ingyenesen használható (pl. OpenOffice, NeoOffice, böngésző, levelező) programok vannak, és főként azoknak nagy segítség, akik nem rendelkeznek otthon szélessávú internet eléréssel.

Ebben az évben már nem indul tanfolyam. 2006-ban induló tanfolyamaink időpontját január hónapban ismertetjük.
Köszönjük megértésüket.

Jelentkezés: tanfolyam@mclx.hu e-mail címen vagy telefonon a 438-41-00 számon.









A tanfolyamok naponta 9-15 óráig
kerülnek megrendezésre.





Mac OS X kezdőknek  (1 nap)
  • Történeti áttekintés
  • Dokumentáció (Help rendszer)
  • Rendszerindítás
  • Fájlrendszer, könyvtárkezelés
  • Feladatkezelés
  • Rendszer beállítások
  • Hálózati alapismeretek
  • Alapszintű adminisztrátori tevékenységek
  • Szövegszerkesztés
  • Program-telepítés
10000,-Ft






Mac OS X haladóknak (3 nap)
  • Mac OS X -telepítés (frissítés)
  • Rendszer beállítások
  • Adminisztrátori tevékenységek
  • Magyar nyelv használata
  • Merevlemez partícionálása
  • Fájlrendszer (részletesen)
  • Terminál használata
  • Classic rendszer telepítése (MacOS 9.2)
  • Naplórendszer
  • Biztonság, hálózat és tűzfal beállítások
  • Segédprogramok használata
  • iWorks
  • OpenOffice/NeoOffice
  • AppleScript
25000,-Ft






Mac OS X - Unix alapok  (5 nap)
  • A héj programozása
  • Démonok, futási szintek
  • Felhasználók és csoportok
  • Lemezek, fájlrendszerek
  • Csomagkezelés
  • Nyomtatás
  • Feladatok automatizálása
  • Eszközkezelés
  • Naplórendszer
  • Mentés/visszatöltés
  • TCP/IP-alapok
  • DNS, NFS, Apache konfigurálása
  • Levelezőkiszolgáló konfigurálása
  • Vírusszűrés
  • Samba
  • Naplórendszer
  • Biztonság, tűzfalak
  • Teljesítményhangolás
  • Hibakeresés, hibaelhárítás
75000,-Ft







A tanfolyamok délután 17 órától 19 óráig kerülnek megrendezésre.




Mac OS X kezdőknek  (3 nap)
  • a tematika megegyezik a nappalival
12500,-Ft





Mac OS X haladóknak  (8 nap)
  • a tematika megegyezik a nappalival
28000,-Ft



Az árak nem tartalmazzák az ÁFÁ-t

Érdeklődni a tanfolyam@mclx.hu e-mail címen vagy telefonon a 438-41-00 számon lehet.